SÜMEG TÖRTÉNETE!!
 
Sümeg a Balaton egyik kapuja. A Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik, út és vasútvonal vezet innen a Balatonhoz. Átlagos magassága a tengerszint felett 180-200 méter, a nevezetes vár 270 méter magasságban emelkedik a város fölé. Már ősidők óta lakott hely ez a vidék; történelme az újkőkorban kezdődik. A mai várostól délre, a Mogyorós-dombon talált őskori kovakőbánya leletei igazolják ezt. A környéken még több helyütt találtak ősi leleteket: a Fehér-köveken csiszolt kőeszközöket, az Új-hegyen bronzüstöket. Éltek itt rómaiak és kelták, a temetőjük bizonyítja ezt, egy ókeresztény bazilika alapfalai azt mutatják: e térség mindig lakott hely volt.

Sümeget első alkalommal 1292-ben említi oklevél, 1318-ban pedig már a várról is említés történik. A XV. század közepén mezővárosi rangra emelkedik Sümeg. A mohácsi csata után jelentősége megnőtt, mivel Veszprém 1552-ben történő elfoglalása után ide költözött a püspökség. Érdekes helyzet állt elő: a város a török birtokába került, csaknem teljesen el is pusztult, de a vár a püspöké maradt. A török kiűzése után, 1701-ben tűzvész pusztított, s utána Széchenyi Pál püspök elrendelte, hogy a városfalakon belül csak kőből szabad a házakat építeni; ennek köszönhető a mai városközpont szépsége, hangulata. A kuruc harcok idején Béri-Balogh Ádám foglalta el és birtokolta 1705 és 1709 között a várat; melyet 1713-ban a császári csapatok egy hadgyakorlat során felgyújtottak, ezután lassan rommá vált.
Nagy építkezéseket folytatott a városban a XVIII. század közepén Padányi Bíró Márton veszprémi püspök, aki egy időre ismét idehozta az egyházmegye központját, s ennek mintegy folytatásaként Kisfaludy Sándor költő, Sümeg jeles szülötte, a Dunántúl egyik szellemi központjává emelte a kisvárost. Sümeg 1907-ben elveszítette a városi rangját, s csak 1984-ben nyerte vissza.